Időt kérünk - Beszámoló

Időt kérünk - Beszámoló

Hatalmas várakozással néztünk az idei Részvétel Hónapja eseményünk elé, hiszen ez volt az ország első finn TimeOut módszerrel vezetett közösségi beszélgetése. Ebből a különleges alkalomból még egy rádiós interjú is született, amit a cikk végén meg is hallgathatnak. Meghívtuk a teljes képviselő-testületet, a nemzetiségi önkormányzatokat, és sok személyes meghívás is történt, így boldogan láttuk, hogy végül plusz székekre volt szükség 🙂

Az érdeklődők különböző nemzetiségek és korosztályok köréből érkeztek a beszélgetésre: a legfiatalabb résztvevő 7 éves, míg a legidősebb a 80-as korosztály tagja volt. A két véglet között pedig tényleg minden korosztály képviseltette magát: tinédzserek, huszonévesek, aktív korúak, nyugdíjasok. Voltak, akik jól ismerték egymást, voltak akik csak látásból, de volt olyan is, aki teljesen új arcokat látott, és több olyan vendégünk is akadt, akik korábban még sosem vettek részt Csobi rendezvényen.

A csoportokban zajló munkát összesen öt facilitátor terelgette, akik a módszert Magyarországon meghonosító Civil Kollégium Alapítvány révén érkeztek Csobánkára, így a kis csoportos beszélgetéseket teljesen objektív, külső szereplők vezették. A program elején térképen áttekintettük a csobánkai közösségi programokat és azok helyszíneit, majd számba vettük a résztvevők által még említett helyi programokat. Ebből a közös tudásból kiindulva formáltak kis csoportokat a szakemberek a résztvevőkből, és így indult el a vezetett, többcsoportos beszélgetés.

A beszélgetés középpontjában a helyi közösségi élmények, az egyes lakosok saját megélései, emlékei elevenedtek fel. Azok a benyomások, amiket az adott csoport tagjai megosztottak egymással a beszélgetés alatt. Átadták egymásnak nem csak a témáról szerzett érzéseiket, hanem olyan ötletek is elhangzottak, amik a fennálló igényekre reflektálnak. Sokan elmondták, mit szeretnének, miben vennének részt szívesen, így részben ötletbörzeként is szolgált ez a közös élmény.

A leggyakrabban elhangzott gondolatok (Közös nevezők)

  1. A közösség széttagoltsága és a „klikkbe” zárkózás
    A lakosság mikro-közösségekre és zárt csoportokra esik szét (pl. tősgyökeresek vs. új beköltözők más néven „gyüttmentek”, nemzetiségek vs. többség, fiatalok vs. idősek). A csoportok között szinte nincs átjárás.
  2. Az online tér feszültségei és a rossz közbeszéd
    A helyi közösségi média felületein eluralkodott a szitkozódás, a gyűlölködés és a megosztottság (melyet a helyi és az országos politika is fűt).
  3. Éhség a személyes találkozásokra és a párbeszédre
    Mind az 5 csoport egyöntetű tanulsága az volt, hogy a lakosoknak hatalmas igényük van az elfogadó, kötetlen, élőben zajló közösségi beszélgetésekre és a konfliktusok személyes rendezésére.
  4. Hiányos információáramlás és a programnaptár hiánya
    A rendezvények hirdetése gyér vagy elvész a felületeken; sokszor nem egyértelmű, hogy egy program nyitott-e mindenki számára. Kifejezett igény van egy egységes, mindenki által látható települési programnaptárra.
  5. A fiatalok (tizen-, huszonévesek) kiszorulása
    Egyik csoport sem tudott a már önálló fiatalabb korosztály számára vonzó, nekik szóló programot vagy teret megnevezni.
  6. A nagy hagyományos rendezvények megtartó ereje
    A Majális, a Falunap és a közös főzőversenyek jelentik azokat az alkalmakat, ahol még megélhető az igazi, átfogó települési összetartozás.

A legegyedibb gondolatok és észrevételek (Csoportspecifikus elemek)

  • Ügyalapú civil összefogások: Egyedüliként emelték ki, hogy a közösségélményt nemcsak rendezvények, hanem a közös helyi kiállások is megteremtették (pl. a bányaberuházás elleni tiltakozás, csatornázási összefogás vagy a hídfestés).
  • A falu identitásválsága és a „beülős helyek” hiánya: Csobánka „kis településnek túl nagy (4000 fő), de nagynak túl kicsi”. Hiányzik a faluközpont, a piac, a kávézó vagy pizzázó, ahol az emberek spontán találkozhatnának.
  • Roma közösség fejlődése és jelenléte: Megjelent a cigány/roma kisebbség fejlődésére való büszkeség, az együtt főzés élménye, és az arra való reflexió, hogy mennyire értékes volt a roma résztvevők jelenléte a beszélgetéseken.
  • Önkéntes munkák és egyedi események: A Halloween mint egyre sikeresebb közösségi esemény, az önkéntes munkák összekovácsoló erejének kiemelése.
  • Zajkonfliktusok és vidéki életmód: Külön felmerült a nyári privát bulik túlzott hangereje (a falu akusztikája miatt) és az ezzel szembeállított kakaskukorékolás miatti lakossági panaszok jellege, amit személyesen kellene megbeszélni.
  • Részvételi demokrácia a kultúrában: A felvetés, hogy a lakosság közvetlenül beleszólhasson és dönthessen a közösségi rendezvények fellépőiről és programjáról.

Olyan visszajelzést is kaptunk, hogy egészen felszabadító élmény volt tét nélkül beszélgetni, amikor nem kell problémákat megoldani vagy közös nevezőre kerülni egy kérdésben, mert itt a megismerés volt a lényeg. A közösségünkben a különböző szempontokból elmesélt élmények, a változatos megélések, a konfliktus nélküli párbeszéd lehetősége, a biztonságos tér, ahol a felállított keretekkel mindenki egyetért, és ahol tisztelettel beszélünk egymással, ahol bármilyen megélésnek van helye, ahol mind nyitottsággal fordulunk egymáshoz, ez mind-mind pozitív közösségi élményt teremt.

Rádióinterjú

Másnap reggel egy élő telefonos interjúra hívtak, amit meghallgathatnak az alábbi lejátszóval (tévesen konferáltak fel az egyesület vezetőjeként, elnökségi tag vagyok):

Köszönjük a Civil Rádiónak, hogy a felvételt a rendelkezésünkre bocsátotta!

Fotók