Mi is az a részvétel?
Pontosan egy évvel ezelőtt, a születésnapomon a bánya ügyével voltam elfoglalva. Miután az utolsó papírokat is megkaptam, még késő estig rendezgettem őket további feldolgozásra, amit Barócsi Zoli, a csapat egyetlen férfi tagja vállalt be.
Amint végeztem, elnyargaltam hozzájuk az iratokkal, és onnan egy meglepi szülinapi köszöntés után éjfél körül értem haza. A férjem nem is csodálkozott, hogy még a születésnapom sem írhatta felül egy ilyen fontos közös ügy, azaz közügy sürgősségét, itt nem volt kérdés a részvétel, hiszen közös érdekünk volt megvédeni Csobánkát. Otthon már nem volt erőnk ünneplésre, de nagy kő esett le a szívünkről, hogy egy hatalmas feladat le lett tudva: az adminisztráció lezárult, hogy aztán a hivatal a hatósághoz benyújthassa a megfelelő dokumentumokat. Ez volt az én szülinapi ajándékom - magamnak 🙂
Egy évvel ezelőtt
A Dolomit Lakossági Fórumot 2024-ben a CKA Részvétel Hónapja rendezvénysorozat keretében szervezte meg a Bányarémek munkanéven futó csapat. Bíztunk a sikerben: egymásban, a lakosságban, az összefogásban - vagyis a részvételiségben.
A fórum koordinátoraként láttam, milyen sok rendkívül rövid határidős feladat adódott, és mennyi mindenben kivette a részét a rengeteg elkötelezett önkéntes. Ezúton is hálás köszönet az értékes munkátokért, a lakosságnak pedig az aláírásokért és beküldött véleményekért, vagyis a hatósági eljárásban való részvételért, és persze a fórum figyelemmel kíséréséért, ami szintén a részvételiség egy formája!
A lakossági fórum volt a csúcsa az alig pár hetes megfeszített munkának, így hatalmas segítség volt, hogy kaptunk egy moderátort, pályázati keretet az esemény reklámozására (plakát, szórólap, Facebook hirdetés), országos sajtót, és a fotózáshoz, az élő közvetítéshez szükséges anyagi hátteret is, ami komoly költség volt, de megérte, hiszen a felvétel a legutólsó adatok szerint csaknem 12 ezer megtekintést ért el.
Most pedig
Idén is októberben van a Részvétel Hónapja, és immár formális csapattal, a Csobi Egyesület színeiben szervezünk a lakosság számára részvételi eseményt, melyről az Átlátszó is hírt adott ma.
Jöjjenek el, és éljék át, milyen az, amikor együtt gondolkodunk a közös lakóhelyünk kapcsán, amikor meghallgatjuk egymást, és amikor mindenkinek egyformán van lehetősége részt venni közös életünk tervezésében!
Találkozzunk október 21-én a Baross Péter Közösségi Tér dísztermében 17:30-kor!
2025. október 21., kedd 17:30
Baross Péter Közösségi Tér díszterme
Facebook esemény
