Értékmentés képekben és történetekben

A mai napon részt vettem a Csobánkai Roma Értékőrző Napon, amelyet a Csobánkai Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezett meg pályázati és saját forrásból.

Az esemény nemcsak a családias vendéglátással és a fellépő zenekarok színvonalával emelkedett ki, hanem azzal a különleges fotókiállítással is, amely maradandó élményt nyújtott. A beküldött családi fényképek időtálló roll-upokra nyomtatva kerültek bemutatásra, betekintést engedve több generáció történetébe is. A nézők régi családi képeket, közösségi eseményeken készült fotókat és például az egykori szegkovács műhely dolgozóit ábrázoló csoportképeket láthattak.

Különleges pillanatoknak lehettem tanúja: akadt olyan fotó, amelyen senki nem ismerte fel az egyik szereplőt, és elindult a találgatás, a közös emlékezés. A körbekérdezésből hamar közös felfedezés lett – és a felismerés öröme, amikor valaki rájött: „Hiszen ez az én rokonom!” Ezek a pillanatok egyszerre voltak meghatóak és szívet melengetőek. A nevetés, az összekacsintások, a közös visszaemlékezések mintha újraélesztették volna a múltat.

Ahogy a képek megmozgatták az emlékeket, úgy szabadultak fel a régi történetek is: mesék önfeláldozó édesanyákról, jóstehetségű felmenőről, tragikus vagy felemelő sorsokról. Ezek azok a közösségi emlékek, amelyeket újra és újra el kell mesélni, mert ezek adják a csobánkai roma közösség múltját, ezek formálták a jelent.

Nagyon örülök, hogy sikerült sokakkal beszédbe elegyedni, mert a sok új ismeretség vagy épp a régebbiek felelevenítése még emlékezetesebbé tette ezt az eseményt.

Külön gratuláció illeti Toldi Zoltán Tamást, akinek elkötelezett munkája nélkül ez az esemény nem valósulhatott volna meg. Bízom benne, hogy lesz lehetősége a jövőben nemcsak a képeket bemutatni, hanem egyfajta „élő könyvtárként” megszervezni a történetmesélést is – hiszen minden képnek van története, es ezek a történetek élő történelemként szolgálnak mindannyiunk számára.