TeSzedd! - A jövő hangja
Unokámmal az iskola felé robogtunk – mint minden hétfőn reggel. Kicsikém felfigyelt a sok TeSzedd! zsákra, a szemétkupacokra az út szélén.
- Mi ez a sok kupac, nagyi?
A héten országos hulladékgyűjtő akció volt, a talált „kincseket” az emberek az út szélére kihordták. Jön majd egy nagy kukás autó, és össze fogja szedni az összeset – válaszoltam.
Sietve hozzá tettem: nem igazából értem, hogy van ez? Valaki elhatározza egy harmatos reggelen, és azt mondja magában: „most pedig kiviszem ezt az autógumit, szakadt virágládát, megunt játékokat, fürdőszoba felújítás melléktermékeit ide a határba, és ügyesen bedobom a bozótba”.
És ahogy lenni szokott, máris jött a következő kérdés.
- Miért dobják a bozótba?
- Ennek több oka is lehet: nem akarja elvinni a hulladéklerakóig, nem akar fizetni érte, azt gondolja, hogy ez így kényelmesebb, és amúgy is: kit zavar az ott…
- De nagyi! Ez elég gáz! Én sosem tennék ilyet!
Biztos azt hiszi a kedves Olvasó, hogy ez egy tanmese. Pedig nem. Ez történt, ez hangzott el. Örömteli valóság.
De mondok még egy sztorit:
Egyik rokonom, (nem mondom meg, hogy anyósom), régi asszony vidékről, mélyszegénységből érkezett. Gyermekkorában valószínűleg nem fantáziált arról, hogy egyszer egy igazi autóban fog ülni. Ám úgy alakult az élete, hogy ült autóban, nem is keveset. Egyszer mentünk A-ból B-be. Csokit bontott az unokáknak. Majd azt mondta a kicsiknek, hogy a papírt dobják ki az ablakon.
Én máshonnan érkeztem, elbődültem: „eszetekbe ne jusson!” – Így a csokipapírok jobb híján az ajtó zsebében végezték.
Anyósom már nincs velünk. De számos reinkarnációja autókázik például Pomáz és Csobánka között. Akiknek tisztességtelen hagyatékát a múlt héten szedte össze néhány közmunkás rengeteg zsákba.
Még csak eddig jutottunk hulladék ügyben. Egyik elszórja, a másik összeszedi. De bízhatunk benne, hogy már itt van közöttünk az a generáció, akik már belső késztetésből fakadóan nem dobálják ki az autó ablakán a csokipapírt, papírpoharat, mekis zacsit… Semmit.
És az erdőt, mezőt újra tisztelni fogják. Úgy tekintenek rá, mint az emberiség fennmaradásának egyik zálogára, amire nagyon kell vigyázni.
